2021. október 28-án ismét a Budapest Jazz Club ad otthont a nagy sikerű, immár 11. Glass of Jazz estnek! Ezúttal is tíz kiállító, illetve a koncertteremben egy kiváló hazai zenekar szórakoztatja majd a borok és a jazz zene szerelmeseit.

Na, hát azért ezt nem sejtettük, mi, hogy a végén majd ennyit kell aludnunk a következő Glass of Jazzig? Ne is mondjátok! A Cult in Glass rendezvényein belül ez az event-sorozat a koronaékszer számunkra; mindig ennek megrendezése előtt van bennünk a legtöbb izgalom, ilyenkor igyekszünk nem a tisztítóban felejteni a kedvenc zakónkat, e nap délelőttjén fogyasztunk háromszoros mennyiségű koffeint a fókusz tökéletességét fenntartandó, mert ez volt az első, ővele indultunk, a Budapest Jazz Clubban tartott Glass of Jazz hozta az első teltházat, az első sikereket, az első elégedett vendégmosolyokat számunkra az induláskor. A stílus eleganciája ilyenkor úgy kívánja, hogy rögtön hozzátegyük: természetesen ugyanezzel a hozzáállással iparkodunk megvalósítani minden egyéb boros-zenés-gasztrós rendezvényt, ami a kezünk alól kijön, de hát anélkül, hogy tovább ragoznánk, értitek, miről beszélünk.


De hát miről is beszélünk? Arról, hogy a BJC-ben megint összeverődik nyolc, az ország különböző borvidékeiről érkező borászat, egy gasztrós, de még egy budapesti borbár kirendeltsége is, illetve hogy zenei felhozatalban talán minden eddiginél nagyobbat fogunk menni, ugyanis a szerencsének és az optimális bolygóállásoknak hála, október 28-án, 20:00 órától a Liszt- és Kossuth díjas jazz-zenész, Borbély Mihály és kvartettje, a Borbély Műhely fog a koncertterem színpadára állni.


Most először kifejezetten a Glass of Jazz borokhoz és jazz zenéhez párosított 3 fogásos vacsorával is készülünk, amit a koncert ideje alatt szolgálunk fel a koncertteremben. A férőhelyek száma erősen korlátozott, ezért csak elővételes jegyvásárlás mellett tudjuk a vacsora menüt biztosítani.
 

A menü

  1. Sajtválogatás dió chutnyval és szőlő zselével
  2. Vargánya gomba texturák burgonya tócsnival
  3. Sós karamellás panna cotta


B menü

  1. Marhahúsleves consommé
  2. Grillezett kacsamáj sült almával és aszalt szilva pürével
  3. Sós karamellás panna cotta


Kiállítók

  1. Borbély Családi Pincészet
  2. Geszler Családi Pincészet (Móri borvidék)
  3. GoBri
  4. Jammertal Borbirtok
  5. N3 Borműhely
  6. Naár Családi Pince és Szőlőbirtok
  7. Kristinus Borbirtok
  8. Vabrik Pincészet
  9. Fill The Wine Box
  10. Borecet Művek


Glass of Jazz vol.11 jegyek

Minden jegy tartalmazza a korlátlan borkóstolást és a koncertbelépőt. 4 jegy (aktuális áron történő ) vásárlása esetén a 5. belépőt ajándékba adjuk! 

  • Pohárletét: 1000 HUF (a pohár leadásakor a teljes összeg visszajár)
  • EARLY BIRD jegy (09.15-ig): 5.990 HUF/fő
  • EARLY BIRD jegy (09.15-ig) + vacsora: 14.990 HUF/fő    
  • ELŐVÉTELES jegy (10.01-ig): 6.990 HUF/fő 
  • ELŐVÉTELES jegy (10.01-ig) + vacsora: 15.990 HUF/fő 
  • TELJES ÁRÚ jegy: 8.990 HUF/fő 
  • TELJES ÁRÚ jegy + vacsora: 17.990 HUF/fő 
     

Glass of Jazz vol.11 jegyelővétel >>>