2020. június 20-án csendül fel a Zengő Bár első koncertje, amelyen klasszikus és kortárs versek kelnek életre Kaczander Nóra feldolgozásában. Az esemény ingyenes, de a helyek száma korlátozott, ezért erősen ajánlott az asztalfoglalás.


A Zengő csapatának szívügye a jó italok, a kötetlen laza hangulat és a kultúra minden formájának találkozása, e barátságnak pedig végre állandó helyet is találtak az ötletgazdák a budapesti Palotanegyedben, a Krúdy Gyula utca 6. szám alatt, ahol június 20-tól már nem csak a nyelvcsettintős italok, de a kultúra is fűszerezi az estéinket!
 

Kaczander Nóra


Kaczander Nóra már hét éves kora óra gitározik és énekel, és mint dalszerző, előadóművész és gitároktató jelenleg is központi szerepe van életében a zenének. 2018-ban indította el a „NorAcoustic” projektet, melynek célja, hogy a klasszikus és kortárs verseket a zene segítségével közelebb hozza a fiatalabb generációhoz.


Ennek keretében kezdett el a saját megzenésítéseire épülő, rendhagyó ének és irodalomórákat, valamint koncerteket tartani különböző oktatási intézményekben és rendezvényeken. Ezek sikereit pedig mi sem mutatja jobban, minthogy 2019-ben két műve is nyert a kortárs költemények megzenésítését díjazó, HangHordozók című versenyen, amely kapcsán Nóra többszöri meghívást is kapott TV és rádióműsorokba.
 

Asztalfoglalás:


Kaczander Nóra @ Zengő Bár esemény >>>



Bemutatnád a zenéd vagy a műved a Zengő Bárban? Írj nekünk a volume.koncert@gmail.com címre!