Biztosan nem mondunk újat azzal, hogy az olaszok kedvelik a jó ételeket és italokat, mi több, még a legegyszerűbb fogásokat is olyan szenvedéllyel készítik el, mintha luxus fogás lenne egy drága étteremben.


Az olasz konyhaművészet eredetét keresve egészen az ókorig, a Római Birodalom idejéig kell visszatekintenünk. Azóta 2000 év is eltelt, és napjainkra Olaszország vezető bor hatalommá vált, ugyanakkor mondhatjuk, hogy az olasz borkultúra mint fogalom nem létezik önmagában. Olyan ez, mint maguk az olasz emberek. Nagyrészük nem olasznak, hanem venetóinak, toszkánnak, ligúrnak, szicíliainak vallja magát. Ez a tartományi jelleg visszatükröződik a gasztronómiában és a borokban is, ami náluk összetartozó fogalom, egyik sem létezik a másik nélkül. Saját szavuk is van erre: enogastronomia.


A sétáló borkóstolót idegenvezetőnk, az olasz utak specialistája Simák Julianna nyitja meg, aki röviden bemutatja majd az általunk szervezett olasz gasztronómiai utazásokat. Ezt követően, jellegzetes olasz falatok mellett, olyan régiók boraival ismerkedhetnek meg mint Veneto, Puglia, Toszkána vagy Szicília.


A hangulatról Karikó Zsófi és Kiss Péter, azaz a SoFeat duo gondoskodik.


Ciao Vino Borok

  • Il Colle - Prosecco Treviso DOC Brut
  • Il Colle - Prosecco Rosé Treviso DOC Extra Dry
  • Cantina San Donaci - Primitivo del Salento IGP Anticaia 2021
  • Tenuta Maiano - Chianti DOCG Maiano 2020
  • Concilio - Pinot Grigio DOC Trentino Nativi 2021
  • Tenute Mokarta - Grillo 2021
  • Tenute Mokarta - Sauvignon blanc (organikus) 2021
  • Tenute Mokarta - Talia Perricone (organikus) 2021
  • Tenute Mokarta - Talia Nero d'Avola (Organikus) 2021


Ciao Vino Finger food

  • Caprese
  • Bruschetta
  • Pirított brokkoli és fokhagymás ricotta gyökérkenyéren
  • Grissini rukkolával és érlelt sonkával
  • Focaccia, olívával, rozmaringgal és szalámival
  • Pizza tallér bacon és paradicsom
  • Sonkás és sajtos ropogós tésztatekercs
  • Arancini, tépett malachússal és pisztáciával
  • Tiramisu
  • Panna cotta, bogyós gyümölcsökkel
  • Citromos kuglóf, mézes aszalt gyümölcsökkel

 

Ciao Vino jegyek

Minden jegy tartalmazza a korlátlan borkóstolást a korlátlan fingerfood ételek fogyasztását és az élőzenei programot.

  • Pohárletét: 2000 HUF (CSAK készpénzben fizethető a  helyszínen, a pohár leadásakor a teljes összeg visszajár)
  • EARLY BIRD jegy (01.29-ig): 16 900 HUF/fő
  • ELŐVÉTELES jegy (02.12-ig): 20 500 HUF/fő 
  • TELJES ÁRÚ jegy: 24 000 HUF/fő 
  • HELYSZÍNI jegy: 27 000 HUF/fő

 

Ciao Vino jegyelővétel >>>