Szerintünk az ősz kezdete már régóta nem jelenti a nyár végét, sőt, annyira így gondoljuk, hogy szeptemberben három egymást követő pénteken – szeptember 11-én, 18-án és 25-én – is borászok vendégeskednek majd a Zengő Bár teraszán. Lesznek itt borok Pécsről, Villányból, Etyek-Budáról és Balatonról is.


Ez volt az a nyár, amikor tényleg bármilyen élményt érdemes volt betárazni, és ha csak egy kis lehetőség is van, hogy az igazi keményvonalas ősz beállta előtt még kiélvezzük a balzsamos estéket, jó italokkal koccintsunk a barátokkal, hát élni kell vele! Ezzel a felütéssel várja a Zengő Bár három szeptemberi pénteken is a vendégeit, de hogy a 'boros' érvek se maradjanak el, íme a #ZengaTerasz főszereplőinek bemutatása.:
 

2020. szeptember 11.

09.11: SÖPTEI PINCE

A Söptei pincészet 5. generációs nemzedéke Zsolt és Róbert a Balatonfüred-Csopaki borvidék széltől védett lankáin, a Pécselyi-medencében gondozza öt hektáros ültetvényét. Akik az édesapjuk és az előző 3 generáció példáját folytatva a tették le voksukat a szőlészet a borkészítés mellett, majd szüleik indítványozására indultak el a gasztronómia világába. Vallják, hogy e hármas kötelék elengedhetetlenül fontos a borkúltúra kialakításában.
 

2020. szeptember 18.

09.18: FEHÉRVÁRY SZŐLŐBIRTOK

Fehérváry-Gál László 2016-ban hagyta ott a szekszárdi borvidéket a pécsi kedvéért, és alapította meg borászatát a Mecsek déli lankáin. A kezdeti három hektárnyi öreg ültetvény mára újabb négy hektár modern ültetvénnyel bővült. Gyomirtó és rovarölő szóba sem jöhet, amennyire lehet, ökológiai szőlőtermesztést folytat.


09.18: RADÓ PINCE

A Mecsek déli lankáin, a Donátusi kápolna szomszédságában immár a harmadik és negyedik generáció, Radó István és fia András foglalkozik elhivatottsággal, odaadással a szőlő termesztésével és a bor készítésével. A családi gazdaság alapjait a dédapa, Radó Endre rakta le azzal, hogy 1930-ban telepített a területre először Cirfandli tőkéket.
 

2020. szeptember 25.

09.25: CULT OF WINE

2014-ben alakult, prémium borászat a Jackfall Bormanufaktúra ’private label’ prémium termékeit menedzseli. A kúria és rendezvényközpont Villányban található, az iroda és a másik rendezvény helyszín a Várgesztesi Villapark wellness, szabadidő és rendezvényközpontban kereshető fel. Itt nem a mennyiség, hanem a tartalom és a csúcsminőség a cél!

Olyan híres és értékes borok találhatóak a repertoárban, mint a Grand Salvador 2008 cuveé, Siren Cabernet Franc 2012, Félelemnélküli kislány Cabernet Sauvignon 2013, melyeket mind a szakma, mint a borszerető közönség nagyra értékel.


09.25: ZENEKAROS ITALOK

Mondhatni a Műszpince Etyek-Budai Kulturális tagozata, melyet az agárdi Csóbor Pincészettel valósított meg közösen. A projekt indulása nagyon friss, hiszen idén márciusában lett még csak elindítva, de népszerűsége annál nagyobb.

Kifejezetten a könnyed stílusra épít, főként fehér és rozéborok, de pár közepes teltségű vörösbor is található kínálatukban. Az elérhető árkategória, fiatalos megjelenés és az igényesen megtervezett zenei élethez kapcsolható címkevilág teszi közkedveltté ajándékboltokban, pubokban, fesztiválokon vagy akár kerti partikon egyaránt.

 

HASZNOS INFÓK:

  • Az események látogatása INGYENES!
  • A férőhelyek száma korlátozott, ezért erősen ajánlott az asztalfoglalás! Kérlek érdeklődj az alábbi telefonszámon: +3670 381 7956, vagy email címen: zengobarbudapest@gmail.com.
  • A rendezvényeneken fotók és videók készülhetnek! Ha nem szeretnél látszódni, kérlek jelezd a fotósnak.

 

További #ZengaTerasz eseményinfók >>>